Jelenlegi hely

Év végi fellépéseink

Programok sokasága vár az előttünk álló hetekben, hónapokban az Ad Libitum Kórusra.

2012. október 12-13-14-én Mozart: A varázsfuvola c. operáját mutatják be a Bajai Színházteremben Gulyás Dénes Liszt-díjas operaénekes rendezésében. A darabban felhangzó kórusrészeket az Ad Libitum szólaltatja meg. További részletek az előadásról»

2012. október 23-án Budapestre utazunk, ahol a KÓTA által rendezett ünnepi hangversenyen éneklünk a Szent Gellért templomban.

2012. november 15-18. között hatodik alkalommal rendezik meg a magyar énekkarok számára kiírt, háromévente sorra kerülő Kodály Zoltán Kórusversenyt, amelyen a korábbiakban már többször részt vettünk, és ezúttal is indulunk a vegyeskari kategóriában. Az előzetes programterv szerint november 17-én, szombaton állunk majd pódiumra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban (XI. kerület, Villányi út).

2012. december 7-én Szekszárdon rendez kórustalálkozót az ottani Gárdonyi Zoltán Református Együttes. Naszladi Judit karnagy meghívására néhány éve már megfordultunk ott egy hasonló rendezvényen, és most is örömmel vállaltuk a részvételt.

2012. december 15-én, szombaton a Bácskai Kultúrpalotában a hagyományos Karácsonyt várva... c. jótékonysági esten lépünk fel, míg egy héttel később, 2012. december 22-én a Barátok templomában megrendezendő Adventi lelki nap zárásaként fogunk énekelni.