Jelenlegi hely

Szinkópa

Egy kórus életében mindig érdekes eseményt jelent, ha szorosabb kapcsolatba kerülhet egy másik kórussal. Nekünk ez az elmúlt évben két kórussal is megadatott. Ezen kórusok egyike a méltán ismert és elismert Erkel Ferenc Vegyeskar volt, akik egy dél-magyarországi turné állomásaként ejtették útjukba Baját - és minket. A nagy sikerű közös hangverseny utáni közös mulatozás során merült fel, hogy vegyünk részt mi is a vendég kórus karvezetője, Cseri Zsófia által szervezett Szinkópa nevű kórustalálkozón. Sokan közülünk először hallottak erről az eseményről, ám örömmel elfogadtuk a meghívást.

2014. március 8-án harmadszor jönnek össze kórusok, hogy neves szakemberek vezetése mellett tovább fejlődjenek szakmailag: a hangképzés terén, stílus- és műismeretben. Idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy mi is ott lehetünk az Óbudai Kamarakórus (karnagy: Erdős Ákos), Veszprém Város Vegyeskara (karnagy: Erdélyi Ágnes) és a szervező, Cseri Zsófia által vezetett Erkel Ferenc Vegyeskar mellett.

Változatos, embert próbáló, ugyanakkor épülésünkre szolgáló programelemek várnak ránk (magukban rejtve az oldott együttlét, a szórakozva tanulás lehetőségét is): közös torna, hangképzési gyakorlatok, előadások (Kodályról és Kocsár Miklós "Csodafiú-szarvas" c. művéről), karnagyváltó, stílusparádé, kerekasztal-beszélgetés - és hogy legyen "üzemanyag" a szakmai fejlődéshez, ill. lehetőség az ismerkedésre, közös ebéd, vacsora és rövidebb szünetek is.

Mindeközben ott lesz a lehetőség, hogy ezúttal ne csak egy, hanem rögtön három kórus tagjaival is elvegyüljünk, ismerkedjünk, beszélgessünk.

A napot a résztvevők rövid bemutatkozó hangversenye és a nap során alapos elemzésnek alávetendő Csodafiú-szarvas közös eléneklése zárja. A hangverseny nyilvános és ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk 2014. március 8-án a Patrona Hungariae Iskola dísztermébe (1092 Budapest, Knézich u. 3-13.)! 

Reményeink szerint tudásban és élményekben gazdagodva térhetünk haza a 2014-es Szinkópáról.

Szinkópa honlap