Jelenlegi hely

Nálunk ilyen a Magyar Dal Napja - 2016.09.11.

Közös éneklésre hívtuk az érdeklődőket a Magyar Dal és Magyar Népdal Napja alkalmából. A Magyar Dal Napja 2008-ban valósult meg először, Presser Gábor ötlete nyomán. A rendezvény sikeresnek bizonyult, hiszen azóta az ország több pontján csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez.

A közös éneklés ötletét elsősorban az adta, hogy szerettük volna megmutatni közönségünknek, milyen átélni az együtt éneklés örömét. A Cantemus (énekelj) felszólításunk után két népdal következett. Az Ősszel érik babám ismert dallamát egy bácskai, s egy bajai népdal követte, Még azt mondják címmel. Közönségünk lelkesen fogadta a daltanulást, majd Kodály Zoltán: Túrót eszik a cigány és Bárdos Lajos: Hej, igazítsad kórusműveivel folytattuk műsorunkat. Ezt követően magyar slágerek következtek, melyben Pethő Attila (zongora) és Pethő Dávid (dob) volt segítségünkre. Koncz Zsuzsa, Bródy János, Tolcsvay László, Máté Péter, Zorán, Varga Miklós, valamint az LGT, a Piramis együttes és a Bergendy együttes örökzöld dallamait mindenki élvezte és mosolyogva énekeltük a kivetített szöveget. Pihenésképp magyar zeneszerzők kórusműveiből szemezgettünk, többek között felcsendült Balásy Szabolcs: Kell ott fenn egy ország átirata és a tavaly megrendezésre kerülő Europa Cantat hivatalos dala is elhangzott. A könnyed, jó hangulatú estét Kodály Zoltán: Esti dalával zártuk, melyet természetesen közönségünkkel együtt énekeltük.

Számunkra hatalmas élményt jelentett a közönséggel kiegészült kórusban énekelni, reméljük, hogy a Magyar Dal Napjához hasonlóan a mi kezdeményezésünk is eredményes lesz.

Éljen a muzsika!