Az Ad Libitum kórus minősítő hangversenye

2005. március 19.


2005. március 19-én zsúfolásig megtelt a bajai Gyakorló Általános Iskola sportcsarnoka – négyszáznál is több néző várta az Ad Libitum Kórus minősítő hangversenyét.
A hallgatóság soraiban jelen volt Széll Péter, Baja város polgármestere, Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára, és Imre Károly, a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igazgatója is.
A kórusszövetség által megbízott zsűri elnöke Zámbó István, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja volt, tagjai Nógrádi László karnagy és Nagy Ernő karnagy.
Az énekkar vezetője, Pethőné Kővári Andrea nagy műsort állított össze erre az alkalomra, hiszen az új minősítési rendszer legmagasabb osztályának, a verseny minősítésnek valamelyik fokozatát céloztuk meg. Madrigálok után két nőikari mű következett, majd egyházi kórusműveket hallhatott a közönség, melyek között romantikus korból származó éppúgy megszólalt, mint napjaink magyar és külföldi szerzőinek darabjai. Ezt követően Bárdos Lajos és Kodály Zoltán egy-egy nagyszabású népdalfeldolgozása csendült fel, végül a Halleluja-kórus hangzott el Händel Messiás c. oratóriumából egy erre az alkalomra szerveződött kamarazenekar kíséretével.

A programban hangszeres műsorszámok is szerepeltek: a Bajai Rézfúvós Kvintett (tagjai: Bach Attila, Janotka Bálint, Huzsvay György, Szabó Szabolcs, Peszt Miklós), valamint Koós Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneiskola ütőhangszeres tanára, aki marimbán és vibrafonon játszott.

A zsűri elnöke, Zámbó István a koncert végén azonnal szót kért, és a kórust felállva ünneplő közönség előtt bejelentette, hogy az Ad Libitum Kórus a gazdag program és az igényes megszólalás okán az ARS MAIOR fokozatot nyerte el.

(Tájékoztatásul álljon itt az új minősítési rendszerben elnyerhető címek sora:
- hagyományos minősítés: Bronz, Ezüst, Arany, Kiemelt Arany
- kategória minősítés: Fesztiválkórus, Hangversenykórus, Kiemelt Hangversenykórus
- verseny minősítés: Ars Magna, Ars Maior, Ars Maxima.)


A koncertet követően a kórus tagjai, a hangszeres közreműködők és a zsűri tagjai fehér asztal mellett múlatták az időt. Széll Péter, Baja város polgármestere pohárköszöntőjében gratulált az együttes eredményéhez, és hangsúlyozta, hogy a város (úgy az Önkormányzat, mint a város polgárai) magukénak érzik az énekkart.

 

A koncert létrejöttéhez és sikeréhez sokan járultak hozzá. Ezúton mondunk köszönetet valamennyiüknek.
Gelleyné Halas Éva, Salamon Jánosné, Dr. Cseh Béla, és a Gyakorló Általános Iskola munkatársai – a sportcsarnok és az étkező berendezése, dekorálása, Karai Endre – virágok, Koch Róbert, Besír Balázs, Ottmár Attila – hangtechnika és világítás, Dr. Égi Endre – fotók, Marton Péter, Petike András, Májer István – hangfelvétel, Török Sándor – szikvízkészítő, Palotás József (kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola igazgatója), Medvey Gábor - üstdob
És a hangszeresek: Hunyadi Kálmán - furulya, Mátyus Ivett - zongora, Pethő Dávid - ütőhangszerek, Ábrahám Éva - hegedű, Faragó Kata - hegedű, Jaberné Völgyi Csilla - hegedű, Kubán Loránd - hegedű, Eördögh Gabriella - hegedű, Steingárt Renáta - hegedű, Tokai Dóra - hegedű, Nagy Sándor Gábor - brácsa, Karagity István - brácsa, Tetézi Boróka - gordonka, Ummenhoffer Erik - gordonka, Vidovits Iván - nagybőgő.