Kórustalálkozó - 2006.


Naprakész beszámoló az április utolsó hétvégéjén megrendezett kórustalálkozóról, amely jó alkalom volt arra, hogy viszonozzuk egyszerre két kórusnak is a korábbi vendéglátást. 2001-ben Marosvásárhelyen jártunk a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar meghívására, 2004 őszén pedig Vácott a Serenus Kórus vendégeként.


Április 28. péntek

Minden szükséges előkészület után várakozó állásponton vagyunk, hiszen a marosvásárhelyi kórus, Kovács András és fiatal csapata már reggel útra kelt. Sokáig nem érkezik üzenet arról, hogy átlépték-e már a határt - ugyanis nem lépték át. Órákig várakoztatták őket, így csak akkor tudnak onnan elindulni, amikor már kb. itt kellett volna lenniük. Vacsora levéve a tűzhelyről, félretéve, személyzet megkérve, hogy legyenek olyan drágák, és maradjanak ott zárás után is. Közben másik telefonhívás egy rossz hírrel: a szombati hajókirándulás elmarad, mert délután tönkrement a hajó motorja. Hamarosan újabb üzenet a buszról: baleset miatt lezárták az utat, hosszú sorban állnak, ki tudja, meddig. Vacsora lemondva, nyersanyagok a fagyasztóba, személyzet mégiscsak haza. Végül háromnegyed éjfélkor az érthető okokból
kellőképpen fáradt társaság megérkezik a főiskola kollégiumához, és a lehető leggyorsabban alvó üzemmódba helyezkedik.

 

Április 29. szombat

Reggeli után gyors körséta a piacon, aztán városnézés. Benézünk a nagy szerbtemplomba, ahol nem csak a szépséges ikonosztázra vetünk érdeklődő pillantást, hanem természetesen dalra is fakad a kórus. Innen a könyvtárrá alakított zsinagógába vezet az utunk, majd a
belvároson át a múzeumba, ahol Merk Zsuzsa igazgatónő vezet végig a halászati kiállításon. A Belvárosi templomban orgonaszó hallik: Kosóczki Tamás, a templom orgonaművész-kántora gyakorol, és persze be is mutatja a hangszert. Ebéd a híres, tésztával tálalt bajai
halászlé és túróscsusza. Pihenő után a tervezett hajókázás helyett séta a Duna partra a Türr emlékműhöz. Hat órakor Szécsi Máté operaénekes és Virágh András orgonaművész koncertje kezdődött a Barátok templomában, amelyre a kórus több tagja is kíváncsi volt. Vacsora után
a karnagy úr még próbált egyet a csapattal.
Fél hat körül befutott a váci kórus is. Karnagyuk, Brusznyai Margit senkit nem hagyott otthon a családjából: férje, lánya, veje, unokája (11 hónapos) is vele tartott. A Serenus már reggel elindult otthonról, útba ejtették Kalocsát és Hajóst, és így érkeztek meg Bajára. A szállás elfoglalása után vacsora - a találkozó eddigi gyakorlatának megfelelően az első vacsora nem mentes a komplikációktól: ezúttal áramszünet volt az étteremben, amitől nem készültek el időre, de ez szerencsére senki kedvét nem vette el.

 

Április 30. vasárnap

Délelőtt még két szálon futnak az események. A vásárhelyi kórus korán kel, hiszen fél kilenckor már énekelnek a Barátok templomában a misén, amely után Schindler Mátyás plébános úr meg is vendégeli a társaságot. A délelőtt további részében az arra vágyók vásárolni indulnak a Tesco-ba, a többiek kedvük szerint múlatják az időt.
A váciak kényelmesebben indítják a napot, reggeli után rövid városnézésre invitáljuk őket - ők is megnézik a nagy szerbtemplom ikonfalát, és persze ők is énekelnek a parádés akusztikájú helyen, majd számukra is tart egy színes, élvezetes tárlatvezetést Merk Zsuzsa a múzeumban.
Az ebéd az első alkalom, ahol a két kórus végre találkozik. Rövid pihenés és készülődés után már a helyszínen gyülekezünk: immár mindhárom együttes egy helyen van, kezdődnek a helyszíni próbák és a közös művek próbája. Öt órakor pedig kezdetét veszi a három kórus hangversenye, amelyet megtisztel jelenlétével Széll Péter polgármester úr és Sipos János, az
Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára is. A közönség az első perctől szeretettel fogadja a fellépő együtteseket. A koncerten polgármester úr és a házigazda, Dr. Cseh Béla igazgató úr köszönti az Ad Libitum karnagyát, Pethőné Kővári Andreát abból az alkalomból, hogy a közelmúltban magas állami kitüntetést vehetett át. Viszonzásul az Ad Libitum is köszönti Dr. Cseh Bélát, aki a Gyakorló Iskola igazgatójaként hosszú évek óta biztosítja a helyet munkatársaival együtt a kórus által szervezett programokhoz.
A sikeres koncert után közös vacsora, majd éjszakába nyúló tánc, éneklés.

 

Május 1. hétfő

Meg kell állapítani, hogy rövidek az éjszakák errefelé. A vásárhelyieknek biztosan. Reggel hatkor már a reggelijüket majszolják, és nem sokkal később már útra is kelnek.
Jó a váciaknak, nekik nem kell olyan messzire menniük, rá is érnek elindulni - fél 10 tájban búcsúzunk tőlük.

Örülünk, hogy itt voltak. Ha lehet, folytassuk! Érdemes!


Ezúton is köszönjük mindazok támogatását, akik pénzzel vagy termékkel segítségünkre voltak:
Baja Város Önkormányzata – Széll Péter polgármester
Axiál Kft – Harsányiné Fodor Gyöngyi
Dunafa Bt – Cserjés Péter
Komplett Kft – Baján Gézáné
Bácskatej Bt – Braxmair Béla
Csabai Tartósítóipari Zrt (Hűtőház) – Mészáros László
Mihús Kft – Miháli István
Karai Endre
Medvey Kft
EJF Gyakorló Általános Is
kola

Ad Libitum Kórus

Ad Libitum

Ad Libitum

Ad Libitum

Serenus Kórus (Vác)

Serenus Kórus

Serenus Kórus

Serenus Kórus

Nagy István Ifjúsági Vegyeskar (Marosvásárhely)

Nagy István Ifjúsági Vegyeskar

Nagy István Ifjúsági Vegyeskar

Nagy István Ifjúsági Vegyeskar

Együtt a három kórus...