You are here

Ad Libitum 2x

Különleges koncertre invitáljuk a kórusmuzsika barátait. Két azonos nevet viselő énekkar találkozik 2013. október 26-án, szombaton – a bajai Ad Libitum Kórus (karnagy: Pethőné Kővári Andrea), és a franciaországi Lille városából érkező Chorale Ad Libitum Cécile David vezényletével.

A kapcsolat egy véletlennek köszönhető – egy volt kórustársunk Franciaországban folytatta egyetemi tanulmányait, és további éneklési lehetőséget keresve akadt épp erre az együttesre. Ezek után már teljesen kézenfekvő volt, hogy kerestük a lehetőséget a találkozásra.

A francia Ad Libitum 1997-ben alakult. Repertoárjuk különleges módon formálódik, mert minden évadot egy-egy zenei terület megismerésére szánnak. Így aztán foglalkoztak már egyebek között az orosz liturgikus zenével, a skandináv kórusművek világával, afrikai és dél-amerikai szerzők darabjaival, stb. Természetesen nemcsak Lille-ben szerepelnek, hanem a környező településeken, sőt, Párizsban és Brüsszelben is jártak már, 2011-ben pedig Olaszországban léptek fel.
Bajai műsorukat is a sokszínűség jellemzi, francia, olasz, afrikai, izraeli, skandináv szerzők művei csendülnek majd fel előadásukban, de természetesen magyar darabokkal is készülnek.

Október 25-én, pénteken érkeznek majd Bajára, ahol az 52 fős együttes többségét családoknál helyezzük el. 26-án, szombaton délelőtt rövid városnézés szerepel a programban, majd ebéd után helyszíni próba, és 17.00 órától a két Ad Libitum közös hangversenye a szokásos helyszínünkön, a Gyakorló Általános Iskola sportcsarnokában. A szokatlanul korai kezdési időpont oka, hogy a koncert után máris visszaindulnak Budapestre, ahol másnap, október 27-én, vasárnap délelőtt 11.00 órakor a Magyar Nemzeti Galériában énekelnek a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) által szervezett múzeumi hangversenysorozat keretében.

Ezúton is köszönetet mondunk Baja Város Önkormányzatának a rendezvény támogatásáért, a Gyakorló Általános Iskola munkatársainak a helyszín biztosításáért, valamint a vendégek ellátását vállaló családoknak az önzetlen segítségért.