Jelenlegi hely

KEDVES EGYKORI KÓRUSTAGJAINK!

A bajai Ad Libitum Kórus 2016-ban ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. November 19-én, szombaton rendezzük meg a jubileumot köszöntő hangversenyt, amelyre szeretettel hívunk benneteket is.
A program a „szokásos”: kiállítás a negyed század fotóiból, relikviáiból, hangverseny, utána pedig vacsora. (A helyszínek pontosítása még folyamatban van.)
A koncerten három olyan művet énekelnénk, amelyekben számítunk a régi tagok közreműködésére is:

  • Tillai Aurél: Viva la Musica
  • Kodály: Esti dal
  • Ír áldás

Ezeknek a műveknek a kottáit e-mailben küldjük el azoknak, akik vállalják a közös éneklést.

Örülnénk, ha újra találkozhatnánk mindazokkal, akik az évek során velünk énekeltek, még akkor is, ha időközben az ország, vagy a világ más tájaira kerültek is.

Várjuk a jelentkezéseteket az alábbi elérhetőségeken:
adlibitum@baja.hu
petilla62@gmail.com

Kérjük, írjátok meg

  • az aktuális elérhetőségeiteket,
  • hogy részt vesztek-e a közös művek megszólaltatásában,
  • hogy kértek-e hozzá kottát (ha igen, melyiket),
  • valamint azt, hogy kértek-e vacsorát.

Határidő: október 15.

Reméljük, minél többen el tudtok jönni, hogy együtt ünnepeljünk! Várunk benneteket!

Pethőné Kővári Andrea
karvezető