Jelenlegi hely

Búcsúzunk

2017.01.23-án, életének 88. évében elhunyt Mohayné Katanics Mária karnagy.

Mohayné Katanics Mária 1929. április 20-án született Baján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Bárdos Lajos, Kodály Zoltán és Lajtha László tanítványaként, majd 1952 és 1959 között népzenekutatóként a Néprajzi Intézetben dolgozott.

Az énektanítást a Cinkotai Tanítóképzőben kezdte, utána Kodály óhajára és javaslatára a Szilágyi Gimnáziumban folytatta munkáját. Az 1959-ben alapított Szilágyi Erzsébet Nőikar fennállásának sok évtizede alatt mintegy ezer koncertet adott, számos rádió- és televíziófelvételt készített. A 150 kórustagból több mint negyvenen választották a muzsikusi pályát.

Mohayné Katanics Mária 1990-től 2002-ig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Zenei Tanszékének tanáraként, 1968 és 1986 között pedig a Magyar Rádió énekkarának vendégkarnagyaként is tevékenykedett. 1984-től 1996-ig a Zsámbéki tanítóképző tanára is volt, karvezetői munkája 10 éven át a Vándor kórussal is összeforrt.

 A karnagy munkáját többek között 1979-ben és 1983-ban Kodály Zoltán-emlékéremmel, 1982-ben Énekeljenek a népek BBC-díjjal, 1983-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2005-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el.

Megtiszteltetés volt, ha a Baján megrendezett Éneklő Ifjúság kórushangversenyek zsűrijében köszönthettük őt. 1996-ban az Ad Libitum Kórus meghívására vezényelte szülővárosában a Szilágyi Erzsébet Nőikart az akkor 300 éves város tiszteletére, 2000-ben pedig a Belvárosi templomban énekeltek.

Emlékét szívünkben őrizzük!