Jelenlegi hely

12. Nemzetközi Kórusakadémia

2017. július 28-án Pécsre utaztunk, hogy részt vegyünk a 12. Nemzetközi Kórusakadémián.

A Nemzetközi Kórusakadémia Peter Broadbent (karmester, az Egyesült Királyság kóruséletének meghatározó személyisége; repertoárja a barokk zenétől egészen a kortárs hangszeres zenéig terjed; az Egyesült Királyságon kívüli megbízásai között szerepel a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus koncertjeinek vezénylése, illetve a Nemzetközi Kórusakadémia) és Farkas András vezetésével kezdődött Magyarországon, 2004-ben.

Az eddig öt alkalommal Sárospatakon, hét alkalommal Pomázon sikeresen lebonyolított, nemzetközi oratóriumvezénylési mesterkurzus idén Pécsre költözött. Az Ad Libitum Kórust öten képviseltük a tíznapos kurzuson, melynek próbáit a Zsolnay Negyedben tartották. Napi hat órás gyakorláson vettünk részt, melyet Kiss Csaba karnagy vezetett.

(Kiss Csaba 1986-ban szerzett tanári diplomát a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Később Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben felsőfokú kórusvezetői oklevelet, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán középiskolai énektanári és karvezetői diplomát szerzett.)

Két művet kellett elsajátítanunk, a repertoárt Händel: Dixit dominus, és O’Regan: Tryptich című műve képezte. Mind a két darab rendkívüli koncentrációt igényelt, de a különböző országokból, magyar városokból összeadódott alkalmi munkakórus megbirkózott a feladattal, karvezetőnk, Csaba segítségével.

A többórányi éneklés, gyakorlás után, megérkeztek karmestereink is, majd zenekari próbákon vettünk részt, ami szintén fantasztikus élményt jelentett számunkra. A karmesterek mind-mind más technikával nyúltak a kórushoz, zenekarhoz, számukra a kurzus két vezetője, Szabó Sipos Máté (karmester, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, ahol karvezetés, majd karmester szakon szerzett diplomát) és Peter Broadbent nyújtott segítséget. A két szakember kellő magabiztossággal, határozottsággal, empátiával vezette karmester tanoncait, így egyre könnyebben álltak össze a művek egyes részei, tételei.

A zárókoncertre augusztus 5-én került sor, a pécsi Székesegyházban.

Karmestereink voltak:
Binag Noemi (Fülöp-Szigetek)
Marko Nesic (Szerbia)
Yagi Mika (Japán)
Kazimirovskaya Galina (Fehéroroszország)
Fűri Anna (Magyarország)
Semmler Klaus-Dieter (Svájc)
Koncertmesterünk: Kostyál Kálmán

Természetesen a kemény munka mellett jutott időnk egy kis pihenésre is. Megnéztük a város nevezetességeit, ellátogattunk az orfűi strandra, kipróbáltuk a Pollack-fürdőt és a Mecsextrém Parkba is eljutottunk.

Köszönetet szeretnénk mondani Móczár Gábornak, aki lehetőséget biztosított számunkra, hogy részt vehessünk ezen a szakmailag nívós, nemzetközi rendezvényen!